Pepétől búcsúzunk
2016.09.30.

Vajon a Szivárványhídon túl az ilyen emberféle, de mégis romlatlan teremtményeknek is jut egy hely, mint a mi vénséges, édes Pepe makákónk? Muszáj, hogy így legyen, muszáj, hogy valahol boldog legyen. Egy olyan világban, egy olyan helyen ahol nem rabolják el babaként a mamájától, ahol nem kell a családja nélkül, emberek majmaként vegetálnia. Ahol mindig van egy testvér, egy barát akit kurkászhat, akibe becsíphet, akihez hozzábújhat, akivel nagyon-nagyon összeveszhet, hogy a következő pillanatban persze már összeölelkezve rosszalkodjanak. Muszáj, hogy így legyen, mert Neki ez SOHA SOHA SOHA nem adatott meg.

Pepe csütörtök reggel nem ébredt fel, szép csendben senkit nem zavarva, semmi gondot nem okozva, 27 éves korában elaludt. Előzőnap még napozott, rágcsálta a kedvenc fűszálait, vakartatta kopott kis görbe hátát, dobálta a csókjait, villogtatta a szemét és boldogan fogyasztotta el a napi joghurt csemegéjét. Azután lefeküdt aludni és elment ... elment örökre

Olyan sok minden kavarog a fejemben, annyi élmény, emlék és szívszorulás. Az első pillanat amikor megláttuk hihetetlenül aprónak látszó, beteg összeaszott kis testét, ahogy remegett a novemberi fagyban. Alig élt, a szemei homályosan meredtek előre, a teste katatón mozgott előre hátra. Az első napok, ahogy elkezdett kinyílni, kommunikálni. Ahogy pillanatról pillanatra megtanultunk egymás nyelvén beszélni. A sok közös élmény, mosolygás és riadalom. A pillanat amikor először léphetett ki a napsütésbe, ahogy először rávettük, hogy lépjen rá a puha fűre.
3 évet töltöttünk együtt, 3 év alatt próbáltunk törleszteni valamit abból amit az első 24 évében elvettek tőle. Remélem a lehetőségekhez képest boldog volt nálunk, bár tudjuk, hogy a családja, a többi majom hiányát mi sem tudtuk pótolni.

Édes vén barátunk, mindig velünk maradsz, köszönjük a bizalmadat, a szeretetedet, hogy szomorú sorsoddal oly sokat tanítottál nekünk! Szeretünk!

A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.

Megosztom a Facebookon