Kiki 4 éve a gazdikkal
2026.03.14.

Kedves Noésok!

Képzeljétek, ma 4 éve vagyok a gazdikkal! Ilyen évfordulókor - és máskor is - szeretettel gondolunk rátok, és mindenkire, aki a mentésemben részt vett.

Legutóbbi jelentkezésem óta sok minden történt.

Volt ugye a Szilveszter, és az Újévi durrogtatás, ezzel kapcsolatban vannak a legjobb hireim.
SIKERÜLT! Én most Szilveszterkor a durrogtatás alatt édesdeden alukáltam.
Ez ezért nagy szó, mert én rettegek az ilyen jellegű hangoktól, az elejétől kezdve. Lövés, petárda, tűzijáték, és hasonló hangok hatására azonnal leengedem a zászlót és menekülőre fogom.
Az első években odáig jutottunk a gazdikkal, hogy megtanultam, ilyenkor a lábukhoz kell bújnom, és ők biztonságot adnak, igy már kicsit jobban tudtam uralkodni magamon, de nem mindig tudtam legyőzni a menekülési vágyat és nagyon rosszul is éreztem magam. Sajnos a korábbi években a Szilveszter egy rémálom volt, és már aggódtak értem, hogy komolyabb bajom lesz. Az orvos is csak olyan szert tudott felírni, ami a felszínen megnyugtat, de a kutyusok tovább félnek.

Így hát egy nap anyukám arra jutott, hogy mivel a durrogtató emberek fejébe több észt juttatni sajnos esélytelen, felvértezzük magunkat mi: valamit ki kell találni.
Talált is egy szuper kiskutya trénert, aki segít a gazdiknak ilyesmikben is, és belevetette magát a tanulásba. Utána pedig elkezdtük az itthoni gyakorlást.

És képzeljétek el, hogy engem tréningeltek! Október elején kezdtük, heti néhány alkalommal, és én egyre érzéketlenebb lettem a rettegett hangokra. Decemberben már minden nap edzettünk, egy napot sem hagytunk ki.
Volt néhány teszt kör előtte odakint is, mert már persze korábbi napokon is petárdáztak az emberek, és látszott: talán idén sikerült nekem!
Aztán eljött a Szilveszter napja. Reggel elmentünk egy nagy kirándulásra, távol mindentől, ami nagyon szuper volt. Utána pedig süppedtem a kanapén egész nap, és még este is folytattam. Egyáltalán nem zavartak a hangok, pedig nem fogták vissza magukat a környéken élők idén sem. Egy ponton, mikor a szomszéd utcából a házunkra lőtték a tűzijátékot, kiment anyukám és néhány nem annyira kedves szót mondott az embereknek, nem túl halkan: akkor kicsit megilletődtem, de a felszínen bátor maradtam, és mondtam, hogy: VUFF! - de ezt leszámítva nagyon jót pihenkéltem.
Nagyon jó nap volt, főleg ha azt nézzük, hogy a korábbi években kb. egy hétig alig tudtam kimenni a házból és bent is remegtem.
Néha azóta is gyakorolunk, és én egy nagyon bátor 6 kg-os kiskutya vagyok!

Ezen kívül is volt sok program nekem: ugye én imádom a havat, és hetekig volt lehetőség az arcon csúszkálásra, ami a kedvenc téli sportom!
Apropo hó: sajnos gazdik felfedezték a mancsszőr vágót, ezért annak használatát is el kell mostmár szenvednem (itthon is!) a fésülés mellett, amit utálok! Előnye viszont, hogy tovább lehetek kint a hóban, mert később lesz belőlem hómaci.
Sok helyen voltunk kirándulni is, és én mindenhol nagyon büszkén pózoltam, és nyilván jól össsze is piszkoltam magam, ahogy ez illik.
De gyakran pihentem itthon barátommal, Morcikával* is.
(*A süket cicánk, aki rajta kívül senkit nem szeret - gazdi.)

Remélem, tetszett a beszámolóm nektek.
Én örömmel vetem bele magam a tavaszi kalandokba!

Jó munkát nektek és sok-sok hűséges gazdit a nálatok lévő kollégáknak!
Puszi,
Kiki

A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.

Megosztom a Facebookon