Vidékről érkezett hozzánk a Népes család, ez a 7 fős kölyökcsapat (2 szuka, 5 kan), akik 2025. novemberében születettek. Mamájuk nélkül kerültek gondozásunkba, és sajnos az életük már az elején komoly próbatétel elé állította őket.
A kicsik parvó víruson estek át, igazi kis túlélők, és most itt vannak, egészségesen, tele élettel, kíváncsisággal és farokcsóválással, készen arra, hogy végre elkezdhessék az új, boldog életüket. A Népes család tagjai tipikus rosszcsont kölykök: játékosak, érdeklődőek, minden is érdekli őket.
Szükségük van egy felelős, következetes, de szeretetteljes kézre, amely segíti őket a tanulásban és a nevelésben. Olyan szerető, türelmes családokat keresünk számukra, akik tudják, hogy a kölyökkutya-nevelés nem csak móka és kacagás, hanem sok odafigyelés és tanulás is, és persze egy csipetnyi humorérzék sem árt, amikor az elöl hagyott cipő válik az új „áldozattá”.
A Népes család kölykei chippel, az oltási program folytatásával, ivartalanítási kötelezettséggel fogadhatóak örökbe.
Érdeklődni róla és személyes találkozóra időpont foglalás a 06 30 221 1299 telefonszámunkon, hétfőtől szombatig 10 és 15 óra között, vagy az info@noeallatotthon.hu címünkön lehet.

További képek
Itt!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.