Déva 2023. születésű csodaszép kuvaszlány.
Déva már halállistán volt egy teltházas Heves vármegyei gyepmesteri telepen. A telepről mentő No Kill Hungary utolsó segélykiáltását láttuk meg és képtelen voltunk szabadulni a tekintetétől, a mosolygós arcától… fogalma sem volt szegénynek, hogy már kimondták a halálos ítéletét és néhány nap választja csupán el a kivégzésétől…
A kuvasz, a többi magyar fajtával együtt Hungaricum! Ami másnak szemét, az nekünk igazi KINCS.
Déva életben még sokkal szebb, mint a képen, persze az új hely, ugatás, sok ismeretlen inger, picit megrémítette elsőre. Déva azóta felengedett, keresi az ember társaságát, bújik, ölelkezik, igényli a törődést. Most már tudja, hogy a szeretet neki is kijár.
A pórázon való sétát nem ismeri, ebben segítünk most neki. Egyelőre még csak a simogatás, pusziosztás és bújás megy, de elképesztően okos, értelmes. Hamar rá fog érezni, hogy sétálni és közben szimatolni, élményeket szerezni a világ legjobb kutyadolga.
Ő egy igazi csupaszív kutya, aki hűséges társad lehet, ha adsz neki egy kis időt és sok szeretetet.
Tudjuk, hogy ennek ellenére Ő nem egy plüssmackó. Olyan családot keresünk a számára, akik szeretik, biztonságot nyújtanak neki és türelmesek vele. Mégis biztosítani tudják a teret és pásztor kutyák igényeinek megfelelő szerető otthont tud nyújtani neki.
Déva, oltva, chipezve és ivartalanítás után fogadható örökbe.
Érdeklődni róla és személyes találkozóra időpont foglalás a 06 30 221 1299 telefonszámunkon, hétfőtől szombatig 10 és 15 óra között, vagy az info@noeallatotthon.hu címünkön lehet.


További képek
Itt!
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.