Cola 2011-es születésű, hosszú szőrű, nagytestű szuka kutya, aki törött lábbal került az alapítvány gondozásába a füzesabonyi állatvédőktől. Chipes, de a chipen szereplő gazda nem elérhető, így új gazdát keresünk számára.
A lábát azonnal műteni kellett, majd implantátummal rögzíteni. Ez azonban sajnos eltört, ezért újból műtőasztalra került ez a csodálatosan szép és okos kutya. Megtudtuk róla így azt is, hogy szobatiszta, imád mindenkit, és minden más kutyával remekül kijön.
Szeretnénk, ha érte is eljönne az igazi. Meglátni és megszeretni egy pillanat műve. Csak olyanok jelentkezzenek érte, akiknél Cola nem kerti dísz lenne, hanem teljes értékű családtag. Mindenképpen bent alvós helyet keresünk neki a többszörösen műtött lába miatt is.
Szőre rendszeres fésülést, gondozást igényel.
Cola oltott, ivartalanított, chipezett. A lábtörése meggyógyult, további kezelést nem igényel jelenleg.
Érdeklődni róla a 06 30 221 12 99 telefonszámunkon, vagy a NOÉ Állatotthonban (1171 Budapest, Csordakút utca vége) hétfőtől szombatig 10 és 15 óra között lehet.

Galériája itt található
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.