Hogy miért is szeretnénk örökbefogadni egy cicát? Hát erre nagyon egyszerű a válasz!
Mindkettőnknek már egész pici kora óta voltak állatok a családjában (kutya, cica, teknős, papagáj és minden féle, fajta kisállat), amit csak el lehet képzelni! Mióta elköltöztünk a szüleinktől és együtt, külön életet kezdtünk, azóta éreztünk valami űrt az életünkben. Hogy mi miatt van nagy üresség az életünkben? Nem volt rá nehéz megtalálni a választ… nincs körülöttünk egy kis lény, akitől annyi szeretet kaptunk eddigi életünk során. Ezt az érzést csak olyan ember értheti meg, aki már szeretett annyira kisállatot, mintha a testvére/gyermeke/családtagja lenne. Mivel úgy gondoljuk, hogy minden körülményünk adott ahhoz, hogy egy kisállat gondos, szerető gazdái legyünk nem vártunk tovább és elkezdtünk keresgélni.
Abban biztosak voltunk, hogy menhelyről szeretnénk kihozni egy cicát, csak azt nem tudtuk, melyikről. Interneten kezdtük a keresgélést és így akadtunk rá a Noé Állatmenhelyre. Már az első pillanatban nagyon szimpatikus volt, amit ők tesznek az állatokért, hogy nem szabadulni szeretnének tőlük, hanem „álom gazdit” találni minden kis védencüknek. Felvettük a kapcsolatot a Macskamentő csoport egyik tagjával, aki rögtön keresztkérdésekkel bombázott minket, hogy biztos gondos családja leszünk-e a jövendőbeli cicánknak. Mivel átmentünk a „teszten”, következett a személyes találkozás a Noé örökbefogadó napján, ami szintén óriási élmény volt, de ez most nem ide tartozik. Minden esetre mindenkit csak buzdítani tudok, hogy vegyen részt ilyen örökbefogadó napokon, mert valami hihetetlen energiával tölti fel az embert az a rengeteg állat, akik ilyenkor elszabadulnak azon az óriási területen, és boldogan rohangálnak, jönnek – mennek, ügy intéznek (mert mindegyiknek mindig volt valami halaszthatatlan dolga).
Miután megvolt a személyes találkozás is a Macskamentősökkel, elmehettünk látogatóba a cicák ideiglenes befogadójához.
Már képek alapján eldöntöttük, hogy a mi cicánk bizony a kis fekete Cirip lesz. Hogy miért pont fekete és miért pont Cirip? Erre is egyszerű válaszunk van. Sok ember a fekete cicákat a bajjal, a szerencsétlenséggel hozza összefüggésbe. Páromnak viszont a legnagyobb szerencséje az életben az volt, hogy volt egy cicája, aki bizony korom fekete volt. 14 éves korában ment el a cica és addig annyi örömöt és boldog pillanatot okozott páromnak, hogy ő ezt a korom fekete kandúrt tartja élete legnagyobb szerencséjének. Első sorban a cica emléke miatt szerettünk volna fekete cicát, másodsorban pedig azért, mert sejtettük, hogy fekete cica jóformán senkinek sem fog kelleni.
És hogy miért Cirip? Mert már most ilyen picinek is egyéniség! Kitűnik a „tömegből”. Nem véletlen kapta az ideiglenes gazditól a Cirip nevet! Folyamatosan csiripel, mondja a magáét, be nem áll a kis szája.
Mióta megvolt az első személyes találkozás jövendőbeli cicánkkal, azóta már úgyis körülötte forog az életünk, hogy még nálunk sincs. Folyamatosan az internetet bújjuk, hogy mivel etessük, hogy etessük, hogy neveljük, melyik a legjobb doki a környékünkön, hogy tegyük a lakást biztonságossá, hol lesz a tálkája, a kosara… stb, egyszóval hogy tudunk neki boldog életet biztosítani. Természetesen tisztában vagyunk azzal is, hogy nem mi fogjuk eldönteni, hogy mit fog enni, hogy hol fog aludni, hanem majd ő. Most itt tartunk, nagyon várjuk őt haza.

Gabi és Attila

Cirip mikor megérkezett ideiglenes befogadójához


Cirip és testvérei


Cirip és mamája Léda