Én már nem emlékszem túl sok mindenre a régi életemből. De azt biztosan tudom, hogy nekem is volt anyukám, aki etetett, gondozott és vigyázott rám. Aztán történt valami és az anyukám eltűnt. Nem láttam többet és később már semmit sem láttam. Sötét lett, nagyon sötét… Egyre jobban fáztam, egyre éhesebb lettem és úgy, de úgy féltem. Hiába sírtam, hiába kerestem az anyukámat nem jött vissza értem. És én csak kerestem és sírtam… Hallottam lépéseket, hangokat, de mindenki csak kiabált velem és arrébb lökött. Én meg csak mentem és mentem a sötétben, a sok hang és láb között, nekiütközve mindenféle dolognak, hogy végre odabújhassak az anyukámhoz, ahogyan régen… Végül elfáradtam és nem tudtam már tovább menni. Sok idő telt el így… Aztán megint lépések jöttek és egy hang, ami más volt, mint a többi. Kedves. „Hát mit keres egy ilyen pöttöm kiscica egyedül a lépcsőházban?” De épp mire elmondhattam volna, hogy én csak az anyukámat keresem, de nem találom ebben a nagy sötétségben, már felkapott az ölébe és magyarázta, hogy mivel az Ő cicája nagyon beteg, a fürdőszobában kell most laknom pár napig, de majd megoldjuk valahogy,ne féljek segíteni fog. Sokat utaztunk, a doktorbácsinál kaptam antibigyót is, mert ettől fogok meggyógyulni. Legalábbis én így gondolom. Ők valami olyanról is beszéltek, hogy ki kell operálni a szememet, ha nem javul. Lehet, hogy csak a jobbat. Vagy a balt? Már nem emlékszem pontosan.

Végül egy másik kedves hanghoz kerültem, ahol saját kuckót kaptam, játékokat és végre ehetek, amennyi belém fér. Az új hang azt mondta, mindig szeretett volna egy kiscicát, akit Pompadournak nevezhet, ami egy nagyon szép név és mivel én egy gyönyörű kiscica vagyok, pont illik hozzám. Így nevem is lett. Még azt is mondta, hogy ilyen pici cicája nem volt soha, de megnyugtattam, hogy nekem viszont volt már anyukám, majd megtanítom hogyan kell ezt az anyuka dolgot csinálni. Hát így vagyunk mi ketten. Már jobban érzem magam, sokat eszem, mert van mit bepótolnom. Meg kell erősödnöm. Van kedvenc játékegerem is, amivel játszhatok. Azt nem tudom milyen színű, de pihepuha és olyan jól lehet dobálni. Csak még mindig nagyon sötét van. Az új hang sokat is aggódik emiatt. Nemsokára megyünk vissza a doktorbácsihoz és reménykedünk. Remélem, hogy nemsokára már láthatom Őt, a másik kedves hangot és a játékegeremet is.

Szeretnék a szemükbe nézni, megköszönni, hogy megmentettek. Még ha egy szemmel is. Akár jobbal, akár ballal, de ha szerencsém is van mindkettővel. Ugye segítetek nekem?

Többi cicánkhoz hasonlóan Pompadourt is lehet támogatni bankszámla számunkra történő utalással OTP 11710002- 20085016 (a cica nevét írd az utalás közleményébe), sőt, akár virtuálisan is örökbefogadhatod.