Nagyon nem akaródzott nekifognom ennek az írásnak. Lehetne persze tovább is halogatni, de attól sajnos nem változik meg a megrendítő tény: újabb ikonját vesztette el a Macskamentés, mindenki kedvenc Zolikája nincs már velünk.

Legutóbb, amikor írtam róla, hatalmas boldogsággal adhattunk hírt arról, hogy oly sok várakozás után, a világ legvagányabb cakkosfülű macsócsávójáért is eljött az ő álomgazdija. Annyira boldogok voltunk! De most sajnos hatalmas szomorúsággal osztozunk a gazdi gyászában, akinek végső búcsút kellett vennie ettől a csupaszív kis lélektől. Nem sok idő adatott nekik együtt. Zolika gyógyíthatatlan betegséggel küzdött, és az odaadó és minden követ megmozgató gondoskodás ellenére is, a gyilkos kór sajnos felülkerekedett.

Sablonos talán, de mégis annyira igaz, hogy Zolikának ez a kis gazdis idő az egész világot jelentette. Valaki csak öt szerette, csak őt kényeztette, csak őt becézgette. A betegség ellenére is vállalta, hogy megszépíti azt az időt, ami még hátra van, akármennyi is legyen az. És mi kimondhatatlanul hálásak vagyunk a gazdinak, hogy őt választotta!

Kétszer pityeredtem el. Először, amikor a szomorú hírt olvastam, átéreztem a gazdi mérhetetlen fájdalmát. Másodszor pedig, amikor megláttam a képet, Zolika sírhelyéről. Minden nap friss virág és gyertya. Ezt a fiút nagyon szerették. És sokunknak fog nagyon hiányozni. Ugye, így egy kicsit akkor mégis itt maradhat velünk örökre…