Annyira féltékeny vagyok, hogy erősen gondolkodtam azon, hogy sztrájkba kezdek,
hisztizek, vagy egyszerűen csak bevágom a durcát és nem írok semmit. Aztán eszembe
jutott, hogy hamarosan itt az ebédidő, tehát éhségsztrájkba most semmiképp nem praktikus kezdeni (esetleg majd utána, de csakis vacsoráig). Aztán meg az is eszembe jutott, hogy tulajdonképpen nagyon-nagyon örülök annak, hogy Bon Bon gazdis lett és szuper helyre került! Sokunknak repdestek apró pillangók a gyomrában Bon Bon igéző
pillantásától, de volt egy szerencsés, aki már magáénak tudhatja ezt a hamisítatlan
amorózót. A szerelem kölcsönös, a happy end nem kétséges, a love story-t pedig máris
boldogan osztjuk meg veletek:

Szia Timi,

Na ki vagyok?
Hát a Bon-bon akarom mondani, a MATYI!
Azt álmodtam, rám gondoltál, így fogtam a tollat és ... szóval, bejelentkezem, hisz oly régen kerültem már el kezeidből.

No, csak röviden.

Mikor az új helyemre megérkeztem, hát, volt ám mit megismerni. Gazdim ki se mert engedni azonnal a hordozóból, hogy a ház "leányzója" szemügyre vehessen. Na, de aztán! Rövid időn belül mindent bejártam, csak a csilláron nem voltam, de azért nem, mert itt nincs. Te érted ezt? Nincs csillár? Tudod, az a vacak mennyezetlámpa van.

Szóval, azóta elvagyok. Van itt 2 kutyus, olyan középméretű, fajtiszta keverék. Na, féltett ám tőlük a gazdim! Főleg az egyik, egyáltalán nem szereti a cicákat, képzeld. Még engem sem szeretett. Na, de a gazdim nem tudom hogyan, de megoldotta. Most már a mérgesebb kutyus félreáll, ha nekem is tetszik az ő kajája.

Na és a cicus-haver. Hááát, a kis nyamvadt, azt hiszi, ő az úr a háznál. Én mamlasz meg hagyom. Képzeld, a kajától is képes elküldeni, no, nem durván, de jelzi, hogy azt is ő kéri. Én meg félreállok.
Jaj, majd el felejtettem. Elejébe túrtam magam a gazdim orrához úgy, hogy majd fel löktem, de elegem lett. Pár hónapja már meguntam. Viszont mostanság megint megváltoztam. Most úgy van, alig várom, hogy a kanapéra lefeküdjön, azonnal ottan vagyok és a mellkasán sürgök-forgok és ezerrel kunyizom a simit. Tudod mit szokott nekem mondani? Hogy az én gyönyörűséges kis szám mindig mosolyog.

Hát, valahogy így éldegélek.
Annyira nem dicsekszem, de elvagyok.
Majd látod, mert dobok "pár" fotót, úgy öregesen,össze-vissza, mert nem vagyok szakértője. A haveromról is, bár nem vagyunk igazán puszi pajtások, de elvagyunk. Mikor hogy.
Köszönöm Neked, hogy megmentettél - akár honnan is...

Puszi Neked és kívánom, minden cicus kerüljön gazdihoz mielőbb. Mert azért mégis csak jobb így!