Macskamentés logo
English English Deutsch Deutsch

Gazdira váró cicákGazdira váró cicák Gazdira váró perzsa cicákGazdira váró perzsa cicák Gazdira váró maine coon cicákGazdira váró main coon cicák Közvetített cicákKözvetített cicák Elveszett/talált cicákElveszett/talált cicák Gazdira találtakGazdira találtak In memoriamIn memoriam

Tudnivalók a macskatartásrólTudnivalók a macskatartásról A hét cicájaA hét cicája MacsNaplóMacsNapló MacskanyelvMacskanyelv Történetek állatainkrólTörténetek állatainkról Hírek a gazdiktólHírek a gazdiktól FotóalbumFotóalbum LinkekLinkek

Információ önkénteseknekInformáció önkénteseknek

Mit jelent a virtuális örökbefogadás?Mit jelent a virtuális örökbefogadás?

Számlaszám és adószám

Mit adományozzak?Mit adományozzak?

Noé Támogatói KlubNoé Támogatói Klub
FőoldalFőoldal RólunkRólunk ElérhetőségeinkElérhetőségeink Hogyan segíthet?Hogyan segíthet? Örökbefogadási és leadási tudnivalókÖrökbefogadási és leadási tudnivalók TámogatóinkTámogatóink

Panka (korábban Zoé) beszámolója
2011.01.03.
„Sziasztok, Panka vagyok. Korábban Zoénak kereszteltek a Noés lányok, de anyukám és apukám szerint nagyon "pankás" vagyok, így lett ez a nevem. Október elején sajnos elég nagy trauma ért. Ahol korábban laktam, azt egyszeriben elöntötte valami fura, vörös folyadék, ami csak jött, és jött, megállás nélkül, és az emberek menekültek, és értünk pedig jött néhány segítő, akik összeszedtek egy csomó csomó állatot. Aztán elvittek minket egy helyre, ahol lemosták rólunk ezt a vörös valamit, és megetettek, és meleg helyre vittek, meg gyógyszert adtak annak, akinek szüksége volt rá. Egyszóval végülis megnyugodtam kicsit, hogy most már nagyobb baj nem érhet. Sok társam nem élte túl a vörös dolgot, de a hozzáértő segítőknek hála, többen megerősödtünk és meggyógyultunk. Kíváncsian vártam, hogyan tovább. Egy kicsi házban voltam sok másik cicával együtt, egy-egy kicsi ketrecben. Néha bejöttek emberek, és volt, aki vitt is magával cicát (nem tudom, hova). Október vége felé aztán bejött egy lány, akinek nagyon megtetszhettem, mert azonnal ölbe kapott, és mivel ilyen kedvesen simogatott, nem is féltem tőle, és még az arcához is odabújtam. Aztán pár perc múlva visszarakott a ketrecembe, és utána két hónapig nem hallottam felőle, amitől kicsit elkeseredtem. Amikor teljesen meggyógyultam, átköltöztettek egy másik helyre, az istállóba, egy csomó másik cicával. Itt kicsit összezavarodtam, hogy hol a saját ketrecem, és miért lett hirtelen ennyi szobatársam, de hát nem tudtam mit tenni. Jött a december, és engem senki sem vitt sehová. Aztán elvittek a kórházba, ahol csináltak valamit a pocimmal, amire nem emlékszem, mert én közben aludtam. Mindenesetre amikor felébredtem, megint a saját ketrecemben voltam a kis házban, és csodák csodájára megint ott volt az a lány, aki annyit simogatott két hónappal ezelőtt. Megint nagyon kedves volt hozzám, és csinált rólam néhány fotót is. Innentől felgyorsultak az események. Egy másik lány jött értem, és hazavitt magához, ahol várt rám egy kicsit nyámnyila cicafiú, Mimóza. Nem egészen értettem, mi történik, de végülis egész jól kijöttünk, minden nap kaptam finomakat enni, és egy csomó simogatást is. Két hétig ment ez így. Aztán pár nappal ezelőtt megint eljött az a lány, és beszélgetett a másikkal egy kicsit, aztán összepakolt engem egy kosárba, és kivitt az utcára. Kicsit meg voltam ijedve, hogy mi történik, de végig beszélt hozzám az úton, szóval gondoltam, hogy nem lesz baj. Megérkeztünk egy másik helyre, ahol volt egy hapsi, és egy másik cica, aki már ott lakott. Szonjának hívják, és 3 éves. Furán méregetett és szagolgatott, úgyhogy fújtam meg morogtam, hogy azért tudja, kivel kezd. Ő is fújt, de nem bántottuk végül egymást, szóval most nem igazán tudom, hányadán állunk. Kaptam jutalomfalatot és megmutatták az új otthonomat. Megsimogattak és mindenhova megengedték, hogy felmenjek, még az ágyra is. Szonja egyre gyakrabban jön oda szaglászgatni, de én mindig helyreteszem, hogy amikor alszom, akkor engem ne szaglászgasson senki. És amikor nem látja, megeszem a maradék kajáját is (eléggé szeretem a hasamat, ez van). Az új anyukám úgy látszik nagyon csíphet engem, mert folyton simogat, meg puszilgatja a fejemet, és az apukám is nagyon kedvesen beszél hozzám. Még csak pár napja vagyok itt, de tetszik a helyzet. Meleg van, van finom kaja, Szonja sem olyan borzasztó, talán még barátnők is lehetünk idővel, most már például egy ágyon is alszunk. Igazából azt hiszem, szerencsés vagyok, hogy ez a lány hazahozott. A kis házban nagyon sok cica volt rajtam kívül, és voltak nálam szebbek is, meg aranyosabbak is, meg kis szemtelen kölyökmacskák is, akiket az emberek annyira cukinak gondolnak (sose fogom megérteni…), és mindegyiküknek eggyel több lába volt, mint nekem. Nekem ugyan jó három lábon is, de úgy láttam, az emberek a négylábú cicákat viszik csak haza. Talán ez a lány rájött, hogy ő bármelyik másik cicát is hazavihetné, nekem viszont ő az egyetlen esélyem, hogy újra legyen családom. A legjobbkor, mert már kezdtem feladni…Azt hiszem, jól fogom magam érezni az új otthonomban. Küldök néhány fotót is, hogy lássátok, milyen jó helyre kerültem! Majd még jelentkezem, üdv: Pankuc

Még a Noén:


Már otthon:












Megosztom a Facebookon