A türelem rózsát, azaz barátságot terem - Mátyás és Fidi (ex-Brigi) esete

Szereplők:
Mátyás – fekete-fehér ivartalanított kandúr: 2010. márciusában fogadtuk örökbe a budai állatvédőktől
Panni - cirmos ivartalanított leányzó: ugyanezen a nyáron fogadtuk örökbe egy ismerősünktől
Fidi - hamvas vöröses, ivartalanított kisleány : 2012. november elején fogadtuk örökbe a NOÉ-tól valamint Simon és Albert fiaim valamint én.

A történet:
Mátyás azok közé a cirmik közé tartozik, akik igen nehezen ismerkednek fajtársaikkal. Ez valójában számunkra csak akkor derült ki, amikor Panni cica 8 hetesen megérkezett hozzánk (ekkor Mátyás kb. 8-9 hónapos volt). Előtte abban a hitben éltünk, hogy Matyi biztos nagyon fog örülni az új kistesónak, játszópajtinak. De nem így történt. Simon fiam – aki ekkorra már a Főgazdi szerepet töltötte be Matyi életében – nagyon el volt keseredve és meg volt ijedve, hogy „MOST AKKOR MI LESZ????”!



Tekintettel arra, hogy Mátyás még kölyök volt, meg voltam róla győződve, egy kis idő múlva minden rendben lesz és elfogadja, befogadja a családba Panni cicát. A kezdeti nehézségek után (Panni közelébe kerülésekor folyamatos morgás, fújás, karmolva kapaszkodás...) lassan-lassan valóban eljutottunk erre a pontra és pár hét elteltével minden rendben volt....kivéve azt, hogy Mátyás fizikai erőfölényét kihasználva, sokszor játszott már-már szadizmus határát súroló játékot pici Pannikánkkal. Összebújva alvás, együtt evés, hatalmas játszás....szóval minden a helyére került bő egy hónap múlva!



2012. őszén megláttam a NOÉ Állatotthon weboldalán a gazdira váró cicák között Fidi (azaz Brigi) fotóját. Kis nyomi, sovány, egyszemű pofi nézett vissza rám. Az első gondolatom az volt, hogy „édes kis szegény apróság”, majd az, hogy „ez a csöppség nemsokára gyönyörű cica lesz”, majd „Ő kell nekem”! Meglátogattuk az akkor még Katáéknál, ideiglenesben, gyógyulófélben lévő picit és beleszerettünk. Sajnos a hozzánk kerülése kicsit még váratott magára, mert nagyon leromlott az állapota (macskanátha + egyebek) és több hétre visszakerült Boda doktorúrékhoz, de végül 2012 november 5-én hazahozhattuk!...



...és ekkor kezdetét vette a 2013 májusig tartó, sokszor „endless”-nek, „sohavégetnemérő”-nek tűnő ÖSSZESZOKTATÁSI időszak!

Igen, jól számoljátok hat hónap, azaz fél év kellett Mátyásunknak, hogy elfogadja/befogadja Fidikét! Azt sejtettük Panni esetéből tanulva, hogy nem lesz első látásra szerelem, de hogy olyan durva reakciót vált ki Mátyásban az új jövevény, mint amilyet kiváltott, azt azért álmomban sem gondoltam volna. Pedig minden bizonnyal Matyi összes reakciója normálisnak (?) mondható lehetett, csak a látvány.... az nagyon durva volt. 4 éves kisfiammal, Albival mentünk el Fidikéért (Boda doktorhoz), mert a család többi tagja épp színházban volt. Hazaértünk hármasban és jött a döbbenet: Mátyás meglátta, vagyis inkább kiszagolta Fidikét a cicahordozóban (mely tárgy iránt egyébként sincs túl nagy bizalommal) és mint az őrült, elkezdett iszonyatos hangon morogva, hörögve... sőt ordítva körbe-körbe rohangálni a házban, itt-ott egy-egy „jelölést” is beiktatva :) Panni cica csatlakozott hozzá, bár szerintem akkor neki még fogalma sem volt, hogy mi történik... de Ő is hangos nyávogással rohant Mátyással. (Megjegyzem azóta ha Mátyás hirtelen gyanús mozdulatot tesz, Panni rögtön „ugrik” és reagál erre, vagy úgy, hogy megkergeti, vagy úgy, hogy hangosan nyávog.)

Kisfiam és én megdermedve álltunk és néztük, hogy mi történik. Ekkor Fidi még a hordozóban volt, Ő igazából nem nagyon látott ebből semmit...max. hallotta a fura hangokat, de nem tűnt ijedtnek. Megvártam, amíg Matyi hangja elcsendesedik és megkerestem. A ház – a bejárathoz képest – legtávolabbi sarkában, egy állópolc alatt feküdt. Ha közeledtem, akkor morgott és fújt. Egy darabig próbálkoztam, de beláttam, hogy itt max. a Főgazdi, azaz Simon fiam tud Mátyásnál bármit is elérni. Úgy döntöttem, hogy nem piszkálom szegényt, hagyom megnyugodni – már amennyiben meg tud nyugodni. Egy gyors takarítás után Fidikére irányult a figyelmünk, Mátyásra rácsuktuk az ajót és abba a szobába, ahol Mátyás pihegett, Őt nem engedtük be. Nem akarok minden apró részletre kitérni, de ezt az első reakciót úgy gondoltam, hogy elmesélem, hogy lássátok honnan indultunk. Az „első találkozás” eredménye az lett, hogy Mátyás nem volt hajlandó Simon szobáján és az előszobán kívül máshová bemenni... azaz oda, ahol Fidi viszont megfordult nap, mint nap. Az első pár hétben nem erőltettünk semmit Matyira.

Hagytuk, hogy ott tartózkodjon, ahol Ő szeretne és Fidit nem engedtük a közelébe. Az első apró lépés ahhoz, hogy egyszercsaktalán elfogadja új tesóját az volt, hogy a kezünkön, ruhánkon ismerkedett Fidi szagával. Természetesen hetekig a reakciója kizárólag a fújás és morgás volt. Következő lépés az volt, hogy kézben kivittük hozzá Fidit és messziről megmutattuk neki...persze a reakciója semmit nem változott. Ismét egy kis idő elteltével Mátyást vittük be Fidihez....reakció ugyanaz. Minden egyes „ismerkedős” lépés közben és utána jól megszeretgettük, megdicsértük Matyit, gondolván egyszercsak bevésődik Nála, hogy semmi negatívum nem történik akkor, amikor Fidivel kicsit (igen kicsit) közelebbi kapcsolatba próbál kerülni. Ezután következett az, hogy Simi bevitt a szobájába olyan eszközt vagy takarót, amivel Fidi játszott vagy amin Fidi aludt. Lassacskán kezdett Mátyás egyre beljebb merészkedni a házban, de még mindig nem ment el magától addig a szobáig, ahol Fidi alvóhelye volt. Egyre többször mutattuk meg őket egymásnak, de nem erőltettünk semmit. Így teltek a hetek, hónapok és szem előtt tartva e problémát, türelmesen vártunk.



Mátyás első reakciója előrevetítette, hogy hosszú és rögös utat fogunk bejárni Fidikével addig, amíg valamilyen szinten Matyi elfogadja Őt, de sosem akartunk erőltetni és siettetni semmit. Én biztos voltam abban, hogy meg lesz a gyümölcse a türelmünknek és az idő meghozza a várva várt eredményt. Így is lett. Május elején eljött a nap, amikor Mátyás és Fidi bemutatta első közös fogócskás-bújócskáját!!! Hatalmas öröm volt látni, hogy VÉGRE együtt a család!!! Fidike részéről soha semmiféle negatív reakció sem volt egyik négylábú családtagunk felé sem - így Mátyás felé sem -, Ő mindenkihez hatalmas szívvel és rengeteg szeretettel és még több játszani vágyással fordul :) Az viszont érdekes, hogy teljesen másképp viszonyul Mátyáshoz ha játékról van szó, mint pl. Pannihoz vagy bármelyik kutyánkhoz. (A kedvence egyébként Milán -ex Csempe- boxerünk hosszú farka, főleg ha azt a farkat épp csóválják :) Nem is óvatosnak mondanám, az udvariasabb jelző jobban illik ide.... Mintha pontosan tudná, hogy milyen komplikált módon válhatott a Nagyfiú barátjává, tesójává és hogy erre a kapcsolatra vigyáznia kell :)

Tekintettel arra, hogy egy percig sem jutott eszünkbe az, hogy feladjuk és Fidikéről lemondjunk, meg kellett próbálnunk mindent... ÉS SIKERÜLT!
Többször olvastam már történeteket, ill. hallottam Katáéktól, hogy sokan a régóta családban lévő cicák miatt nem tudnak új jövevényeket fogadni. Valóban nem egyszerű, mert vannak „antiszociális’-nak tűnő macsekok is, de ha valaki nagyon akarja és van kitartása, ideje, türelme, akkor érdemes megpróbálni, mert előbb-utóbb sikerülhet!



Nekik ajánlom a mi történetünket!

Üdvözlettel,
Ági

U.I.: Azt még megemlítem, hogy Fidike hozzánk kerülése után pár nappal később, ideiglenesbe hozzánk költöző Zsömi kutyát már ez első alkalommal egy hatalmas arcdörgölőzős cicapuszival fogadta Mátyás...NO COMMENT :)