6:30 telefon csörög, ébredés jó esetben. De ez nálunk nem így van! A cicák (szám szerint ki tudja már :) ) jönnek lelkesen kelteni minket. Egy laikus számára ez furcsa lehet, de nekünk ’macskásoknak’ egyáltalán nem az. A feladat több részre oszlik. Én kávét főzök, almot takarítok, csipátlanítok stb. Manó eközben etet, itat, gyógyszerez, csepegtet, széttöri, beleszórja stb. Ekkor persze már a hetet is elütötte az óra. És mi az éjszakai csipa rögöket még ki se mostuk a saját szemünkből. De az övéké tiszta és csillogó! Amíg mindenki bőszen reggelizik, mi a megszokott, begyakorolt koreográfiával tesszük magunkat egy kicsit rendbe. Amit úgy jellemeznék, hogy Manó néha száraz, majd vizes hajjal, törölközővel a fején megjelenik előttem, miközben én gatyában kóválygok az elfelejtett mondanivalóm után kutatva. De nincs idő tétlenkedni, mert a cicák szállingóznak befelé, a szobába. Ha nem vagy résen, simán elmész gatyában dolgozni :)!



Természetesen nem tudsz úgy A-ból B-be jutni a szobában, hogy ne legyen egy simi, meg „Jajj, de imádlak!”, vagy egy nyenyere – A nyenyere: vidám, népies dalocska, mely vékony hangon való éneklést, és átszellemült simogatást jelent -. Kávét gyors megisszuk, cigi szolid wc használattal (igény szerint). A cicák közben a reggeli utáni 30 perces gladiátorképző játékukat játsszák. Szigorú szülői felügyelettel! Nincs még egy hely, ahol egy perc alatt ennyi név hangzana el, a NEM szóról nem is beszélve. Ismerik páran ’közülünk’ ezt az érzést! Van az a pillanat, amikor csak állunk, én gatyában (még mindig) bölcsész tekintettel, Kata hajszárítóval a kezében, miközben fogat mosva az kiálltja: EL FOGOK KÉSNI!!



De mégiscsak állunk és nézzük, hogy ez a sok furcsa szerzet – megkínzott, bedobott, összeszedett, kutyatépett, egy szemű, háromlábú, törött lábú, junior, senior….és nem fogom tudni mindet felsorolni, mert elérzékenyülni most nincs idő. DEEEE VAN! Na, ebből a szép pillanatból szoktak minket visszahozni egy szelíd szarszaggal, vagy Lacci 140-nel neki csapódik a lábunknak, ami valljuk be a méreteit tekintve komoly pálya elhagyással jár a részemről :)!



Bőven 8 után járunk! Kata hajigálja a cicatálakat a mosogatóba, miközben már veszi a cipőjét (most komolyan! hogy csinálod?) Én kezemben az almos lapáttal keresem a játék által leadott feszültséget :)! Azután egy puszi – azt hiszem az volt – Manó már a lépcsőházból kiabál vissza: Api, szeretlek, vigyázz magadraaa-aaaaa! Egy-két szabály elismétlése a viselkedésről, és  a kulturált szórakozásról, fél lábam már kint van, és zárom a rácsot. A lépcsőn lefelé végig gondolom nálam van-e minden, meg hogy mi is történt már megint. Reggel. És ez így megy, és mi ezt szeretjük! Ezért szeretek ideiglenes befogadó lenni!



Ja, és azt képzeljétek milyen lehet nálunk a hétvége, mint az intenzíven apám! Eszméletlen :D
 
Áki és Kata