Megköszönvén munkájukat, állatotthonunk Macskamentő csoportja bemutatja július hónap önkéntesét. :) Szeretnénk, ha ti is megismernétek azokat a kivételes embereket, akik nap mint nap velünk együtt küzdenek az állatokért, akár mint ideiglenes befogadók, támogatók vagy segítők, hisz sokféle módon lehet nekünk segíteni. 2012 júliusának cicás önkéntese Berki Kati, aki elsősorban mint ideiglenes befogadó segíti munkánkat.

- Mióta és miért szereted az állatokat?

Én már valószínűleg így születtem, mert amióta az eszemet tudom, imádom az állatokat. Gyerekkoromban panellakásban éltünk egy lakótelepen, mégis mindig volt valamilyen állatunk. Én voltam az a gyerek, aki minden héten hazahurcolt valamilyen talált kutyát vagy macskát, és sírva könyörögtem, hogy tartsuk meg. A szüleim pedig ha nem is mindig, de többször engedtek a rimánkodásnak. Volt kutyánk, macskánk, hörcsögünk, zebrapintyünk, halunk. Volt, hogy zokogva mentem haza, anyukám nem tudta elképzelni, mi bajom történhetett. Végül aztán kiböktem, hogy olyan szomorúan nézett rám egy kóbor kutya...

Azt tervezgettem, hogy ha felnövök, lesz egy saját menhelyem, ahová minden kóbor állatot befogadok majd. Felnőttként aztán néhány évig nem volt háziállatunk, mert a férjem nem akart panelban állatot tartani. Születtek sorban a gyerekeink, szűk lett a lakás, a XI. kerületből vidékre költöztünk családi házba. Ekkor jött el az én időm! :) A környék összes kóbor cicája hozzánk járt kajáért, simogatásért, hamarosan saját cicáink is lettek. Aztán lettek deguink, kutyánk... Persze most már nem csak magam miatt, hanem a 4 gyerek rimánkodásának is engedve.

- Miért és mikor csatlakoztál a Noé macskamentés csapatához?

Kb. egy éve vagyok a Noé macskamentés önkéntese. Tavaly nyáron a gyerekek elkezdtek nyúzni egy új kiscicáért. Mindenképpen menhelyről szerettem volna a cicát örökbefogadni, ezért körülnéztünk a Noé honlapján. Annyira megtetszett a dolog, hogy arra gondoltam, saját cica helyett inkább mi is segítsünk a gazdátlan állatokon, és jelentkezzünk ideiglenes befogadónak. A gyerekek is ujjongva egyeztek bele a tervembe.

- Mesélj arról, hány cica fordult meg nálad?

Tavaly hat kiscica lakott nálunk ideiglenesen. Mindannyian olyan 2 hónap körüliek voltak, amikor hozzánk kerültek. Gesztenye, Mogyoró, Smart, Pinduri, Orfeusz és Dáriusz. Mindannyian szép és egészséges picik voltak, hamar gazdihoz kerültek. Nehéz volt megválni tőlük, legszívesebben mindet megtartottuk volna... a gyerekek a szobájuk falára felírták minden nálunk járt cica nevét, "megsiratták" őket, de tudják ők is, hogy csak jó helyre adjuk mindegyiket, és minden örökbeadott cica helyére jöhet egy új, akin segíthetünk. Orfeuszt végül mégis megtartottuk, mert ő különösen a szívünkhöz nőtt, valószínűleg az is közrejátszott ebben, hogy az ő mentőakcióját személyesen intéztem.

Idén egy cicacsalád vendégeskedett nálunk, Borostyánmama és négy gyönyörű újszülött babája. A babák azóta felcseperedtek, és nemrégiben mind szuper gazdikhoz költöztek. Borostyán pedig végül a mi cicánk maradt.
Eddig tehát 11 cica lakott nálunk ideiglenesen.

- Milyen ideiglenes befogadónak lenni és miért csinálod?

Ideiglenes befogadónak lenni nagyon jó. Azért csinálom, mert szeretek segíteni, szeretek jót tenni, szeretem a cicákat. Jó érzés, ahogy egy pinduri cica felcseperedik a szemem előtt, és az is, amikor tudom, hogy jó gazdikhoz kerülnek. Persze abba mindig kicsit belehalok, amikor elköltöznek tőlem, de el kell engednem őket, mert mindig van új, akin segíteni kell.
Azért is csinálom, hogy a gyerekeimnek megtanítsam, hogy az állatokat nem elég "szeretni". Hogy lássák, hogy nem fogadhatunk be ugyan mindenkit, de azért ami tőlünk telik, megtesszük.

- Mesélnél nekünk egy kicsit az első cicádról?

Első ideiglenes cicánk Gesztenye volt, egy-két hónap körüli cirmos kandúrka. Közel három hónapig lakott nálunk, nagyon megszerettük. Egy ágyban aludt a gyerekekkel, kedves, dorombolós kiscica volt. A cicás örökbefogadó napon talált gazdira tavaly ősszel. Nagyon élénken bennem van az a nap, emlékszem, hogy meg volt ijedve szegény, csak bújt hozzám, kapaszkodott belém, nem volt könnyű elengedni őt, de nagyon jó helyre került.

- A párod mit szól a ténykedésedhez?

A férjem is nagyon szereti a cicákat, de nem olyan fanatikus, mint én. Ő sokszor nem érti, miért csinálom. Szokta is kérdezni, hogy miért kell ez nekem, nincs elég dolgom, gondom négy gyerek meg egyetem mellett?

Jó, hogy helyettem is tudja néha, hol a határ, és figyelmeztet, ha túlvállalom magam. Mert egyébként hajlamos vagyok rá. Mivel főállású anya vagyok, és munkahelyem úgysincs, szeretek valami hasznosat is tenni a családom terelgetésén kívül. Ezért most egyetemre járok (gyógypedagógusnak készülök), és a Noé mellett önkénteskedem még a Down Alapítványnál is.

Sokat köszönhetek egyébként a férjemnek és a gyerekeimnek a cicamentés terén: a férjem teremti meg az anyagi hátteret, a gyerekek segítenek szocializálni, szeretgetni a mentvényeket.

- Miért szereted a Noé Macskamentés Csapatát?

Nagyon sok jó embert ismertem meg itt. Annyi önzetlen, kedves lányt és fiút, sokukra felnézek. Ez egy jó csapat, egy jó közösség, ahol mindenki munkája egyformán fontos. Nagyon örülök, hogy közéjük tartozom!