Macskamentés logo
English English Deutsch Deutsch

Gazdira váró cicákGazdira váró cicák Gazdira váró perzsa cicákGazdira váró perzsa cicák Gazdira váró maine coon cicákGazdira váró main coon cicák Közvetített cicákKözvetített cicák Elveszett/talált cicákElveszett/talált cicák Gazdira találtakGazdira találtak In memoriamIn memoriam

Tudnivalók a macskatartásrólTudnivalók a macskatartásról A hét cicájaA hét cicája MacsNaplóMacsNapló MacskanyelvMacskanyelv Történetek állatainkrólTörténetek állatainkról Hírek a gazdiktólHírek a gazdiktól FotóalbumFotóalbum LinkekLinkek

Információ önkénteseknekInformáció önkénteseknek

Mit jelent a virtuális örökbefogadás?Mit jelent a virtuális örökbefogadás?

Számlaszám és adószám

Mit adományozzak?Mit adományozzak?

Noé Támogatói KlubNoé Támogatói Klub
FőoldalFőoldal RólunkRólunk ElérhetőségeinkElérhetőségeink Hogyan segíthet?Hogyan segíthet? Örökbefogadási és leadási tudnivalókÖrökbefogadási és leadási tudnivalók TámogatóinkTámogatóink

Felvonulás és Megemlékezés, ahogy egy elsővonuló látta
2011.10.17.
Ez az első évem a Noénál. Voltam már Örökbefogadó napon, Majálison, Segélykoncerten, és most a Felvonuláson. Mind - mind teljesen más kategória, más érzés, más feeling. Most elmesélem a felvonulás milyen érzéseket váltott ki belőlem, mint első felvonulóból.



Nos, először is, ez egy kivételes rendezvény, mert nem kellett embertelenül korán felkelnem, ami már pozitívum.

A csajokkal 9 re beszéltük meg Örsön a találkozót, mondván, így bőven odaérünk. Nos….hát….majdnem. Szégyen vagy sem, egyikünk sem járt még a Bazilikánál, és mindenki arra számított, hogy majd a másik kettőből valaki megnézi egy nyamvadt google térképen, hogy hol is van. Nos, természetesen senki sem nézte. Ott állunk a Deák téren, (kvázi szemben a Bazilikával, de ezt csak utólag tudtuk meg) és elhangzik a javaslat, menjünk arra! Az az „arra” homlokegyenest a másik irány, de hát ki tudta ezt akkor még? Úgyhogy elindulunk, bóklászunk, de semmi..sehol, csak a butikok, irodaépületek, de Bazilika?, az sehol. Miután már fél órája bóklászunk, felmerül az ötlet, hogy kérjünk segítséget. De ha most felhívunk valakit, akkor az olyan ciki nem? A következő ötlet, hogy álcázzuk magunkat németnek vagy angolnak, és ezeken a nyelveken gyűjtsünk infókat. Aztán rájövünk, hogy a Noés póló, túl egyértelmű lenne. Hát nem marad más választás, mint követni a 10 órai harangszót….rossz irányba természetesen. Nahh, ezek után, ha ciki, ha nem, kértünk egy kis segítséget, és mint kiderült, 2-3 utcával arrébb szerencsétlenkedtünk. No comment…
Mikor megérkezünk a helyszínre, legelőször az tűnik fel, hogy rengetegen vagyunk. Itt van rengeteg Noés,



itt vannak a BottyányEquus önkéntesei is. Ők egy lóval érkeztek, vele együtt emlékeznek meg a Nemzeti Vágtán, szörnyű körülmények között, emberi hanyagság miatt életét vesztett két lóról.



A Fővárosi Állat és Növénykert is képviselteti magát. Méghozzá egy alpakkával és egy szamárral,



velünk vonulnak a Zöld Menedék Állatvédő Alapítvány önkéntesei is,



És még sok-sok szervezet képviselői, illetve jelen voltak a felvonulást szervező Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség emberei is.

Megkeressük a saját kis társaságunkat, és várunk. 10 kor volt gyülekező, de a városban kialakult dugó miatt többen késnek. Nincs még itt például az a noéscsapat sem, amely a menhelyről jön a kutyákkal, és egyéb állatokkal.
Míg várunk, feltűnik egy ismerős pofi. Kumisz. Kumiszt a Korsó utcában szedtük össze pár hónapja, és elég problémás természete volt. Csak 1-2 embert fogadott el, de azokhoz nagyon ragaszkodott. Ilyen ember volt Niki, Juli és én is. Nos tehát Kumisz kiszúrja őket, kettejüket, örül, majd ki ugrik a bőréből, és ekkor..semmi. Én fel sem tűnök neki. Majd egy röpke fél órás késéssel engem is észrevesz, és én is megkapom tőle a szokásos felugrálós, „örömömben iszonyatos hangon nyavajgok” számát.



Idő közben megérkeznek a Noés autók is a kutyákkal, Bibivel, aki Kingával vonul majd,



és Azillal, aki természetesen Zolival.



Mindenki rohangál, mindenki egy - egy kutya pórázának végére pályázik, és a nagy roham végén minden póráz végén áll valaki.



A fiatalság már az elején keres magának valami kényelmes ülőhelyet, míg az indulás előtti rendezkedés tart. Pólók, kendők szétosztása, interjúk lezavarása és stb…



Meghallgatjuk a nyitó beszédet, majd lassacskán elindulunk.



Miközben elindul a menet, és én Zoéval küzdök, aki lassúnak találja a tempót, amivel haladunk, ezért eszeveszetten húz, eszembe jut miért is vagyunk itt. Megemlékezünk … az áldozatokról.
Eszembe jut Pearl, akit „gazdája” leadott, mert akkora lett a daganata, hogy nem tudta tovább őrizni a portát,sőt mi több lábra állni sem igazán tudott már a hatalmas fájdalmai miatt,



Bonifác, aki szintén hasztalanná vált, miután teljesen megvakult,


Jávor, akit magatehetetlenül kidobtak,





és a saját kutyám társa, akit kidobtak, és én sajnos nem tudtam megmenteni.

De kizökkent a gondolatmenetemből, hogy majdnem hasra esem Zoéban, aki annyira ragaszkodik Meggyeshez, hogy ha 20 méterrel eltávolodunk tőle, azonnal satu fék és vissza anyához.

Ezt egészen az út háromnegyedéig játsszuk, majd megsajnálva szegény Nikit,hogy nála már nincs kutya, feláldoztam magam, és átadom neki Zoét. Az az áldott jó szívem nah…

Körülbelül egy óra vonulás után, megérkezünk a Hősök terére. A lovat előre vezetik az őrbottyányiak, majd Kinga megkezdi a megemlékezést. Közben páran már keresik a gyertyájukat, gyufájukat és elhelyezik a téren az égő gyertyákat.
Én nem tudom, hogy szándékos-e, hogy a Hősök terén emlékezünk, de én mindenképpen úgy tekintettem a dologra, hogy az. Hisz kik az igazi hősök, ha nem azok az állatok, akikre itt most emlékezünk. A ló, aki lógó belső szervekkel folytatta a versenyt, mit sem törődve a hatalmas fájdalommal, hisz ez a feladata. A kutya, aki sokszor hűségesen szolgálja gazdáját egy életen keresztül, majd csendben tűri a fájdalmat, amit az okoz neki. A macska, akit kitesznek a menhely kapujában, és kénytelen végig nézni, ahogyan a kutyák darabokra tépik a kölykeit. A kölyökróka, aki valószínűleg egész családja pusztulásának tanúja volt. Kik az igazi hősök, ha nem ők?





Megtörténik a mécsesek meggyújtása, mindenki átgondolja a dolgokat magában, majd elkészül a hagyományos családi fotó.



Majd elindulunk haza. Nos, az egy külön történet, hisz ha már reggel eltévedtünk, muszáj lesz délután is. Az úgy kezdődött, hogy vártunk a buszra vagy 20 percet, majd meguntuk. Egyikünk bliccelő volt, így a metró necces történetnek tűnt, de megpróbáltuk. Én nem vagyok jártas a kis földalatti útvonalával kapcsolatosan, úgyhogy a másik két lányra hagyatkoztam. HIBA volt… Hát persze hogy a rossz irányba haladó metróra szálltunk fel. Nem akartuk újra megpróbálni a metrót visszafelé, nehogy a harmadik nőszemély lebukjon, így kerestünk valami alternatívát. Nos, hozzáfűzöm, én vidéki vagyok, de az lett a történet vége, hogy nekem, vidékinek kellett hazavezetni a két törzsgyökeres pestit. Tudjuk be annak, hogy reggel még korán volt, délutánra pedig elfáradtunk…A lényeg, hogy hazaért mindenki.

Én tehát így töltöttem a felvonulást. Örültem, hogy ott lehettem, annak kifejezetten, hogy sötétkék Noé logós pólóban, büszke voltam, boldog, ugyanakkor szégyenkeztem, és szomorkodtam. Büszke voltam a csapatra, amelynek tagja vagyok, boldog voltam, mert a tagja lehetek, ugyanakkor szégyenkeztem, hogy ugyanahhoz a fajhoz tartozom, mint azok, akiknek a hanyagsága, nemtörődömsége, felelőtlensége és kegyetlensége miatt szükség van ránk, és szomorkodtam, mert értek veszteségek, szomorkodtam, mert csak egy kis csavar vagyok a gépezetben, szomorkodtam, mert tehetetlennek érzem magam. De ott voltam, megemlékeztem azokról, akik már nincsenek velünk, és minden nap itt vagyok azoknak, akiknek még szüksége van rám/ránk.

Az eseményről készült összes kép megtekinthető:

Hegyesi Andi


Megosztom a Facebookon