Sziasztok, Shiro vagyok, 2,5 hónapos kandúrka. Egy fal tövében sírtam a tűző napon, hogy valaki segítsen, kicsi vagyok, szomjas vagyok, korog a pocim, s szerencsémre, így lett, valaki meghallotta cérnavékony hangocskámat, az ölébe vett, s biztonságba helyezett valami ideiglenes befogadó féléhez, ő ezt mondta, legyen ez a neve, de a lényeg az, hogy azóta mindig van előttem innivaló, kapok enni, s még szeretgetnek is!
Ideiglenes mamim mindig azt mondja, hogy roppant talpraesett, akaratos kiscica vagyok, aki amikor megszületett, az első dolga az lehetett, hogy fújt egyet a világra:) Bevallom, lehet benne valami, mert eleinte minden új dologgal szembenézek, s fújok egy nagyot, miközben borzolok, de higgyétek el, hamar barátkozom, csak még nem tudom, hogy kiben lehet megbízni, s kitől kell félniL. A kutyák például nagyon ijesztőek, ideiglenes mamimnál van 3 is, de én nem nagyon merek barátkozni velük, inkább elbújok előlük, biztos ami biztos! A cicájával viszont jól megvagyunk, ő néha játszik is velem!
Ideiglenes mami nagyon örült, mikor először hallott dorombolni, hát akkor tessék, most már állandóan dorombolok, s közben úgy bújok, hogy majd belemászok az emberbe! Most tanulok dagasztani, vagy mi a fene, s imádok a mami kezével játszani, olyankor az összes játékomat félrerakom, ő meg csattogtat a kezével, én pedig hatalmasakat ugrok, majd ha elkapom a kezét, akkor megpuszilgatom, majd megcsócsálom! Jó móka!
Állítólag állandóan mozgásban vagyok, egy perc nyugtom sincs, még az evést is meg-megszakítom egy kis játékkal, mert már olyan szép az élet!
Ennél már csak az lenne jobb, ha belém szeretnél, s életem végéig dorombolhatnék neked! Én várlak, Álomgazdi!



Már gazdis!