2023-ban a már korábban is létező Macskaland cicafalu új Polgármestert és új önkéntes csapatot kapott, akik lelkesedésükkel új életet leheltek a Noé Alapítvány egyik csodálatos kezdeményezésébe, a cicasimogatóként is funkcionáló cicakennelbe. A látogatók részéről is nagy volt az igény, hogy találkozhassanak cicákkal illetve a cicák részéről is nagy volt az igény, hogy növelje az Alapítvány a férőhelyeiket, hiszen óriási a bajbajutott cicák száma az egész országban.
![](cikk/thumb/1260_Macskaland1.jpg)
A Macskaland és a Macskamentés két különálló Noés projekt, de külső szemmel vagy látogatóként nincs különbség, ugyanabban az állatcentrikus szellemben és ugyanazokkal az önkéntesekkel és örökbefogadási szabályokkal működik a két projekt párhuzamosan.
A múlt évben 73 cica került be és 72 cica gazdisodott a menhelyen. Megláttuk a lehetőséget az új területben, és indítottunk egy hiánypótló, országos menhely-tehermentesítő kezdeményezést, aminek keretei között kisebb vidéki menhelyektől illetve állatmentőktől veszünk át náluk levő cicákat, ezzel támogatva a munkájukat az ország olyan területein, ahol nincs vagy kevés a gazdisodás. Nagy örömünkre szolgál, hogy sikerült bizalmon alapuló szakmai kapcsolatokat kiépíteni több távoli állatvédő csapattal is, és a jövőben is számítanak az együttműködésünkre.
![](cikk/thumb/1260_Macskaland2.jpg)
Látogatás az egyik vidéki kismenhelyen
A kis menhelyek tehermentesítése mellett saját mentéseket is szerveztünk, pl több rossz körülmények közötti tanyára is kilátogattunk, ahonnan a tulajdonos kérésére ki tudtunk menteni éhező, veszélyben levő cicákat.
![](cikk/thumb/1260_Macskaland3.jpg)
Az egyik saját mentésünk helyszíne
Lakossági segítségkéréseket is sok esetben sikerült teljesíteni, vagy azonnali intézkedést igénylő, elhunyt gazdi cicáit elhelyezni.
![](cikk/thumb/1260_Macskaland4.jpg)
Bekerült cicák származása 2023-ban
Alapvetően egészséges, szelíd felnőtt cicákat tud fogadni a projekt, de ha valaki megbetegszik, akkor kiemeljük és ideiglenes befogadónál helyezzük el. Sajnos egyetlen cicát elvesztettünk a harcban, Jayt, akiért majdnem egy évig harcoltak az állatorvosok, de végül a gyógyíthatatlan limfóma legyőzte szervezetét.
8 olyan cicánk is volt tavaly, akinek nem testi, de lelki rehabilitációra volt szüksége, szelidítésre volt szüksége vagy csak ijesztőnek találták a kennelt. Ezeket a cicákat kiemeltük és tapasztalt önkénteseknél élve építettük ki a bizalmukat, hogy örökbeadhatóak legyenek.
![](cikk/thumb/1260_Macskaland5.jpg)
Momci
![](cikk/thumb/1260_Macskaland6.jpg)
Kisoroszi Kendra
Fizikailag a kennelben sok fejlesztést sikerült véghez vinni, szinte minden héten igyekeztünk új dolgokat bemutatni a cicák és a látogatók örömére. Új lépegetőkövek kerültek a saras területre, 30 új bokor és évelő került elültetésre a területen, új szigetelt macskaoduk érkeztek, valamint készítettünk fenyőfa padokat is, amin pihenhetnek a látogatók és a cicák is. A célunk egy embernek-cicának kellemes hangulatú parkos terület kialakítása, hisz ha a látogatók szívesen időznek itt, az nagyon sokat segít a cicák szocializációjában. Minden cicaodu és pad lefestésre került nyáron.
![](cikk/thumb/1260_Macskaland7.jpg)
A macskaház is nagyon komoly fejlesztéseket kapott. A használaton kívüli, szomorkás érkeztető ketrecek bővítésre kerültek, új ajtókat és festést kapott, illetve mosható, fertőtleníthetó tetőt is kaptak. A házfal is új, tiszta festést kapott, a meglévő régi berendezés lomtalanításra került és egy teljesen új polcrendszer segíti idéntől a gondozók munkáját. Egy modern infrapanel is ősszel bekerült a cicaházba, ami biztosítja, hogy a házon belül ne essen fagypont alá a hőmérséklet a leghidegebb napokon sem, és minden cica vissza tudjon vonulni a kennelből melegedni. Egy hőszigetelt, mágneses cicaajtót szereltünk fel a ki-be járás biztosítására.
![](cikk/thumb/1260_Macskaland8.jpg)
![](cikk/thumb/1260_Macskaland9.jpg)
Programokból sem volt hiány, a sok fejlesztésen kívül nyáron debütált a macskalandban a Chill Piknik, amikor a szokásos szombati látogatások gyümölcstálakkal, plédekkel és zenével vált teljessé, a cicák óriási örömére.
![](cikk/thumb/1260_Macskaland10.jpg)
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.