Macskamentés logo
English English Deutsch Deutsch

Gazdira váró cicákGazdira váró cicák Gazdira váró perzsa cicákGazdira váró perzsa cicák Gazdira váró maine coon cicákGazdira váró main coon cicák Közvetített cicákKözvetített cicák Elveszett/talált cicákElveszett/talált cicák Gazdira találtakGazdira találtak In memoriamIn memoriam

Tudnivalók a macskatartásrólTudnivalók a macskatartásról A hét cicájaA hét cicája MacsNaplóMacsNapló MacskanyelvMacskanyelv Történetek állatainkrólTörténetek állatainkról Hírek a gazdiktólHírek a gazdiktól FotóalbumFotóalbum LinkekLinkek

Információ önkénteseknekInformáció önkénteseknek

Mit jelent a virtuális örökbefogadás?Mit jelent a virtuális örökbefogadás?

Számlaszám és adószám

Mit adományozzak?Mit adományozzak?

Noé Támogatói KlubNoé Támogatói Klub
FőoldalFőoldal RólunkRólunk ElérhetőségeinkElérhetőségeink Hogyan segíthet?Hogyan segíthet? Örökbefogadási és leadási tudnivalókÖrökbefogadási és leadási tudnivalók TámogatóinkTámogatóink

Zoé/Panka révbe ért
2011.06.25.
Azoknak, akik nem olvasták a korábbi beszámolókat, elmesélem röviden, hogyan is történt a mi megismerkedésünk, és milyen megpróbáltatások után kerültünk mi össze. Azt szokták mondani – és itt elnézést kérek azoktól a szülőktől, akik esetleg felháborodnak majd az összehasonlításon – hogy az állat olyan, mint a gyerek. Következésképpen (és ezt kiváltképp a szülők tudják) egy kicsit szerelmesek vagyunk (kicsit?! nagyon…) a gyerekünkbe, jelen esetben a kutyánkba, macskánkba. Egy újszülött érkezésekor ez a szerelem már nagyon erőteljesen kialakul az érkezést megelőző 9 hónapban, egy állatkánál pedig megismerkedéskor (kiválasztáskor) létrejön egy „szerelem első látásra” érzés, amit utána kisebb-nagyobb hullámvölgyek követnek egészen addig, míg az állattal összeszokunk, kiismerjük egymás minden mozdulatát, és elkezdünk komolyan ragaszkodni egymáshoz. Pankámmal is pontosan így történt.



Az első napomon ismertem meg őt a Noéban. Kivettem a ketrecéből, azonnal hatalmas bújást rendezett, úgy éreztem őt nekem szánta az ég is, annyira egymásra találtunk. A következő hetekben azonban komoly dilemma elé kerültem, hogy vigyek én haza még egy „gyereket” az én kis egykém mellé, mit fog szólni, mit fog szólni a párom, nem leszek-e én a közellenség, ha beállítok egy új jövevénnyel? Teltek a hosszú hetek, hónapok, mire végül eldöntöttem, meg fogom kockáztatni ezt a bővülést, lesz ami lesz, Panka velem jön. Októberből december lett, és eljött a nap, amikor Panka elkerülhetett az otthonból.

Igen ám, de itt eltelt három hónap, amikor nem volt minden nap babusgatva, a kezdeti bújás erőteljes vadsággá fajult, nemigen tolerálta a sok költöztetést, a hideget, az orvoshoz járkálást, és főleg a ketreci magányt követő túlzsúfoltságot az idegen cicákkal. Következésképpen az én bújós Pankámból elhozatalkor egy végtelenül antiszociális, félős, támadó és magát minden áron megvédeni akaró kis szörny lett.



Ilyenkor az ember megpróbál a jóra emlékezni, szeretjük a kihívásokat is, ez a változás bizony nem szabhat gátat a reményeim szerint hosszú boldog gazdis életnek. Egyszer már döntöttem, Panka jön. Pankám tehát 2011. január elsején beköltözhetett új otthonába, az én kis elkényeztetett Szonjám mellé. Szonja féltékenysége és Panka félénksége nem bizonyult túl jó kombinációnak.



Pankuc nem hagyta magát ölbe venni, de ha véletlenül mégis megesett volna rajtam a szíve, és bújt volna, Szonja azonnal ott termett, jelezve, hogy ez az ő helye és az ő kiváltsága. Panka így hétről hétre egyre visszahúzódóbb lett, nem igazán értékelte a párom humorát sem, amikor az meg akarta dögönyözni, egyre gyakoribbak lettek a karmolások és fújások. Az egyetlen helyzet, amiben öröm járta át a szívemet, az az etetés ideje volt, amikor is Panka reklámmacskákat megszégyenítő gyorsasággal, buldózer módjára falt fel bármit, amit elé tettem, és ezzel túlszárnyalta minden elődje teljesítményét, eddig ugyanis kizárólag magas fokon válogatós macskákkal találkoztam.



Hosszú hónapokon át udvaroltam az új gyereknek, mire beállt a változás. Szépen lassan, először csak lábnál feküdt, kis adagokban tűrte a simogatást. Később már odajött, ha hívtam, és megjutalmazott némi dörgölőzéssel is – kiváltképp kaja előtt. Telepatikus képessége is egyre magasabb szintekre fejlődik: már azelőtt megindul a konyhába, hogy a fejemben megfogalmazódna a gondolat, hogy oda menjek. Ennek persze meglett a böjtje, Panka ugyanis jelenleg fogyókúrázni kényszerül. A nagy evések és a kényelmes elterülések eredményeképpen ez a kicsi lány igencsak megasszonyosodott, és bármelyik fogyizót megszégyenítő módon hisztizik a kajáért. Bár ez a fogyókúra jelenleg picit árnyékot vet az amúgy szépen formálódó és révbe érő kapcsolatunkra, elmondhatom, hogy az én antiszociális, félénk cicámból – némi gyengéd erőszak eredményeképpen - egy simogatást követelő, minden helyzetben doromboló, játékos kis tündér lett!



Magától jön oda, hangos berregéssel jelzi, hogy szeretne egy kis simogatást és becéző szavakat. Idő kellett neki, míg rájött, hogy ez jó dolog. Kezdetben ormótlan, buldózer-jellegű mozdulatokkal nyomta hozzám a fejét, azóta azonban teljesen kifinomult a technikája, és ugyanolyan kecsesen mászik fel a nyakamba három lábán, ahogy azt a füstösképű tesójától elleste. Az időközben felújítás alá került előszobában a legnagyobb egyetértésben alszanak együtt, és eme egyetértés hajnalban is megnyilvánul, mikor egyszerre kezdik tépni az ajtót, és jelezni, hogy eljött a reggel.

A cicaszoba egyébként az ő felügyeletük alatt készült, melyről fotót is csatolok. Nézzétek el nekem, még félkész állapotban van, a berendezés egyelőre erősen hiányos, mivel a munkálatok még javában tartanak :)





Végszóként csak annyit szeretnék mondani: kimondhatatlan boldogságot érzek, amiért sikerült ebből a félénk cicából „AZ ÉN MACSKÁM”-at faragni, aki nagybetűvel SZERET ENGEM, ragaszkodik, és időnként még a kedvemben is próbál járni. Örökbefogadóként azt gondolom, nincs annál nagyobb öröm, mint mikor őszinte mosollyal jelenthetem ki: végérvényesen és visszavonhatatlanul szerelmes vagyok ebbe a dögbe! :)



Ági


Megosztom a Facebookon