A Forma 1 es család négy kis kandúrját egy kutyasétáltató hölgy találta Vasad közelében az erdőben. Szegény kiscicák annyira éhesek voltak, hogy a nem macskabarát kutyákkal mit sem törődve szaladtak ennivalóért könyörögni. A hölgy azonnal segítséget kért számukra, megetette őket és egy kis kuckót is készített nekik az erdőben. Nálunk pedig megkezdődött a matekolás, hogy hogyan tudnánk nemlétező helyekre 4 kiscicát eltenni. Már másnapra kiderült, hogy nem lesz sok időnk a szervezkedésre, két cica ugyanis eltűnt, egy pedig alig tud lábra állni. Mire a beteg kiscicávlal a megtalálók megjárták a kórházat, biztonságba helyezték a tesót és megszerveztük az átadás-átvételt, addigra hála az égnek az eléveszett klt cicagyerek is előkerült. Így négyen most együtt cseperednek ideiglenes befogadónál, melegben, biztonságban. Kimi a legviccesebb gyerek a négy tesó közül. Viccea a kis monokli a szeme körül, a duda orra a mozgása és a szokásai is. Ő mindig láb alatt van. Ha véletlenül nem sikerül benne orra esni és más módon sem tudja felhívni magára a figyelmet, megklódul és úgy kapaszkodik fel az ember lábán, mint egy kis pandamaci. Remek attitűdjének köszönhetően valószínűleg bármilyen családba beilleszthető, Ő jól fogja magát érezni.
Chipezve, oltva, további oltási és ivartalanítási kötelezettséggel fogadható örökbe, kizárólag benti tartásra, Budapestre és környékére.
A cicára rövid bemutatkozó levél kíséretében a macskamentes@noeallatotthon.hu e-mail címen lehet jelentkezni!
További képek
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.