Akárcsak a Birmingham bandáiból (Peaky Blinders ) ismert pegesapkások, azaz a Shelby testvérek, a frissen, orgonasípszerű méretben érkezett kiskandúrok is egy kemény gyártelepen edződött vadóc brigád. Ivartalanítási program keretein belül fogták be őket, többedmagukkal. Hozzánk gazdisodás reményében négyen cuccoltak be közülük. Finn az ennivalóan aranyos, legkisebb cica a csapatban.
Kezdetben ( sőt néha még most is ) erőteljes fujkálással próbálja cukiságát ellensúlyozni. Aztán amint az ember tenyere a feje fölé ér vigyorogva bucizik és bújik további simogatásért. Érkezésekor rettentően sovány volt, a nagy bunda alatt minden csontját ki lehetett tapintani. Valószínűleg a nagyobb cicák között neki ritkán jutott az ételből. Első két nap a tálban állva, morogva evett. Mostanra rájött, hogy többet nem kell éheznie, nem fal mértéktelenül, szépen eszik a többiekkel és kezd igazán szép kis pufók cicaformája lenni. Ő meglepő módon alig volt náthás, mindössze immunerősítőt rendelt neki állatorvosunk.
Chipezve, oltva, további oltási és ivartalanítási kötelezettséggel fogadható majd örökbe, kizárólag benti tartásra.
A cicára a macskamentes@noeallatotthon.hu e-mail címen lehet jelentkezni!!!! Köszönjük.
További képek
A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.