Noé Állatotthon Logo


1122


English English Deutsch Deutsch Etikus adománygyűjtő szervezet
Gazdikereső kutyák
Gazdikereső cicák
Egyéb gazdikeresők
Talált kutyák
Állandó lakóink
Gazdira találtak
Elhunytak
Lakossági hirdetések
Adomány
Önkéntesek
Támogató Klub
Feliratkozás hírlevelünkre:

Elolvastam az Adatvédelmi tájékoztatót

KeverékKutya Webshop

Etikus Szervezet
Főoldal Rólunk Elérhetőségek Segítség Örökbefogadás Támogatók

 
 

Gyakorlati napló egy önkéntesünk tollából II. rész
2010.02.09.

A történet I.része itt olvasható!

Rókák
Legtöbb időmet a rókák megfigyelésére fordítottam.
A rókákkal kapcsolatosan szeretném bemutatni a Noé Állatotthon Alapítvány Rókamentő Projektjét.
A Noé Állatotthon 2009 tavaszán indította el a Rókamentő Projektet, melynek szükségességére akkor döbbentünk rá, amikor első rókakölykünket befogadtuk.
Eleinte nem is gondoltuk, hogy a rókák mentésére ma Magyarországon ekkora szükség van, de azonnal szembesültünk vele, hiszen, amikor kiderült a nagyközönség számára a róka befogadása, pár héten belül elárasztottak bennünket a kölyökrókák.
Sok rókakölykünk sérülten került hozzánk, ők egy mostanában divattá vált vadászati módszer, a kotorékozás áldozatai.



Egy újabb emberi hatásra bekövetkezett környezeti katasztrófa eredményeként a rókák túlszaporodtak, mivel egyetlen természetes ellenségük sem maradt (farkas, medve, ragadozó madarak).

A vadászok azzal érvelnek, hogy vadászatuk azért szükséges, mivel veszettséget és más betegségeket terjesztenek, tizedelik az apróvadállományt és bejárnak a városokba is élelemért. Az alapítvány álláspontja szerint ez nem elfogadható indok, hiszen a rókák veszettség elleni orális vakcinázása a 90-es évek közepétől jól és hatékonyan működik; rengeteg rágcsálót irtanak ki a kölyöknevelés időszakában; a városba való bejárásuk pedig messze nem olyan mértékű, ami komoly gondot okozna a lakosságnak egy-két hanyagul kirakott szemetes zacskó széttépésén kívül.
Az pedig, hogy vidéken tizedelik a baromfiállományt, mindig is így volt, és ez nem ok arra, hogy egy állat életét kínok között kioltsák.

A kotorékozás vitatható vadászati forma, jogi szabályozása hiányos és elégtelen, sok pontjában - elvileg - teljesen ellentmond az állatvédelmi törvénynek. Ez azért történhet meg, mert Magyarországon a róka és a borz dúvadnak minősül, vadászatuk bármilyen eszközzel megengedett, ráadásul még csak vadászvizsgát sem kell tennie annak az embernek, aki ezzel a "nemes sporttal" kívánja elütni a szabadidejét.

Érdekesség, hogy a vadászati törvény kimondja: dúvadat irtani az utódnevelés (szarkák, varjak esetében a költés) időszaka alatt tilos - kivételt képez ez alól a róka, mely az év bármely szakában szabadon vadászható akár természetvédelmi területen, nemzeti parkokban is.

A kotorékozás gyakorlatilag arról szól, hogy kutyákat (pl. jagdterrier, jack russel terrier, szálkásszőrű tacskó, stb.) engednek le lakott róka- vagy borzvárakba. A kotorékozásnak több módja is van, de mindegyik lényege az, hogy a rókának gyakorlatilag a legminimálisabb esélye sincs a túlélésre, a kérdés pusztán csak annyi, hogy mennyi kínnal, félelemmel és fájdalommal jár, míg elpusztul.
A kotorékozás során a kutyákat a vadász beküldi a kotorékba, és azok lent a föld alatt a fojtják meg a rókát. Ha a vad a menekülést választja, akkor a vadász lövi le. Ha a róka vagy borz kitartóan védi magát egy végkatlanban, akkor a vadász leás és hurokkal fogja meg, esetleg agyoncsapja az ásóval. A borz rendkívül kemény ellenfél, az esetek többségében a kutyák is nagyon komolyan sérülnek az ellenük folytatott harcban.

A kotorékozás egyik "idénye" a kora tavasz. Ekkor állomány-apasztásra hivatkozva lehet akár napi 30-40 szopós vagy még az önálló életre képtelen kisrókát fogni. Ezeket a kutya akár helyben megölheti, de gyakori, hogy a vadász kiássa őket és értékesíti a kölyköket (interneten, stb.), de az ilyen kisrókák gyakran még keservesebb sorsra jutnak: könnyű gyakorló-prédái lesznek fiatal, kezdő, tapasztalatlan kotorékkutyáknak.

Még ezek is szerencsének mondhatók azonban azokhoz a társaikhoz képest, akiket a vadász megtart és a továbbiakban háznál nevel, mivel az ő sorsuk onnantól az, hogy mesterséges kotorékban gyakorlatozzanak rajtuk fiatal kutyák. Mivel a rókák ketrecben vannak, ezért hosszú évekig is tarthat a rettegéssel, félelemmel teli életük.
A kotorékozás másik fő idénye a téli koslatáskor van, ekkor "ugrasztós" kutyákat alkalmaznak és a rókát vadász lövi ki.

Bárhogy is, a kotorékozás nem más, mint - nem természetes indokok által diktált - állat és állat közti harc, azaz állatviadal.
Az állatviadalt szigorúan tiltja a büntető törvénykönyv (Btk.) és az állatvédelmi törvény, a kotorékozás azonban kivételt képez ez alól.
Ez már csak amiatt is rendkívül aggályos, mivel a 1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról egyértelműen fogalmaz arról, hogy milyen vadászati eszközök vannak: vadászlőfegyver, vadászíj, ragadozó madár (vadászmadár) és legális csapda. A kutya ezek egyikébe sem tartozik bele! A jogszabályok lehetőséget biztosítanak arra is, hogy róka vadászható legyen: éjszaka, fényszóróval, vadbefogó hálóval, vagy vegyszerrel. Amit a jogszabály a róka esetében megenged, azt minden más faj esetében szigorúan tilt!

Vannak kiskapuk, de erre senki nem fordít figyelmet, a törvény ugyanis lehetőséget biztosít arra is, hogy a róka befogása és megölése helyett ivartalanítás és egyéb, életet nem követelő eljárásokat alkalmazhassanak, amikor az csak lehetséges.

A róka és borz vadászatán belül a kotorékozásra vonatkozó törvények tehát rendkívül kuszák és átláthatatlanok, a többféle értelmezés miatt pedig kilyukadtunk oda, hogy miért nem jó ma Magyarországon rókának lenni, és hogy miért fordít kiemelt figyelmet a Noé Állatotthon Alapítvány a 2009-ben beindult Rókamentő Projektre.




Eredeti terv az volt, hogy a gondozásba került rókakölyköket felerősítik, azután visszaengedik a természetbe, azonban ez több dolog miatt is meghiúsult.
Az első ok, hogy az egész országban nem találtunk olyan helyet, ahol tisztességesen, biztonságban élhettek volna tovább. Sok vadasparkban egyszerűen elkeserítő a rókák elhelyezése, a szabad természetben pedig a kotorékozás jelentene számukra komoly és valós veszélyt. A második ok pedig az, hogy minden próbálkozásunk ellenére a rókák túlzottan leszelídültek…
Hiába próbáltam nem-kommunikálni velük, elkerülni őket, annyira megszoktak, hogy farkcsóválva várták az élelmet, mai napig ugrálnak rám, mint a kutyák.

A Rókarezervátum - mely Magyarországon, de talán egész Európában is egyedülálló kezdeményezés - 570 m2 területen helyezkedik el az Állatotthon területén. Az ide kerülő rókáknak igyekszünk tökéletes elhelyezést biztosítani: kifutójukat másfél méter mélységben betonacélhálóval kerítjük le, így biztosítva számukra azt, hogy kotorékokat készítsenek, de ne szökhessenek ki. A területet fákkal, bokrokkal ültetjük be, több odvas fatörzs szolgál számukra búvóhelyül. A kerítés 2 méter magas, a kerítésen kívül villanypásztort telepítettünk, ami engedi megismerni a hozzánk látogató felnőtteket és gyerekeket a rókákkal és borzokkal, de egyben az állatokat is védi tőlük.

A Rezervátumba bekerülő rókák és borzok mindegyike rendelkezik az alapimmunizáláshoz szükséges oltásokkal és évi rendszeres vakcinázásukra is nagy figyelmet fordítunk. Mindegyik állat (kanok és szukák is) ivartalanítva vannak, így elkerülve a felesleges szaporulatot.

„Bízunk benne, hogy rókáink és borzaink hosszú és boldog életet élnek majd, hiszen míg például a rókák átlagéletkora a vadonban 5 év, addig fogságban akár 15 évig is élhetnek.”-állítja bizakodóan Zoli.


/Hernádi Katalin, SZIE-MKK-KTI, 2010/
folyt.köv.



Megosztom a Facebookon