Hard dog race - élménybeszámoló
2018.10.25.

A Noé Állatotthonban minden szombaton lehetőség van a kutyák sétáltatására, simogatására, együtt játszásra. Ezek a szombatok az állatbarátok számára már-már függőséget jelentenek, a lelkes kutyázók minden szombaton kijönnek, hogy aktív pihenés keretében örömet szerezzenek a menhelyi állatoknak. Az egyik ilyen szombati sétáltatáson fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy kedvenceinkkel egy új kihívást teljesítenénk, és elindulunk a Hard Dog Race-en szeptemberben, így elkezdtünk szervezkedni, és utánajárni a lehetőségeinknek.

Mind a Hard Dog Race, mind a Noé Állatotthon teljes mértékben segítette, támogatta az elhatározásunkat, így szeptember első napján kezdetét vette életünk eddigi egyik legjobb kalandja.

Reggel 9-kor találkoztunk az Állatotthon előtt, hogy a választott kutyáinkkal nekiinduljunk a nagy útnak. Sanyi, mint a legrutinosabb csapattag Rapiddal indult. (Rapid adatlapja ) Rapid egy nagyon jól szocializált, barátságos kutya, mérhetetlenül sok energiával. Ők már összeszokott párosként vágtak neki a
kihívásoknak, az idei évben megrendezett rövidebb távú versenyen már sikeresen vették az akadályokat. Csabi önkéntességének első pillanatától legkedvesebb kutyájával, Báróval indult a versenyen. (Báró adatlapja ) Csabi és
Báró az elmúlt 1 évben nagyon összeszoktak a rendszeres séták alkalmával, a kettőjük közötti összhang érződik a levegőben. Én Okoskával (Okoska adatlapja ) indultam, akivel a verseny előtti hétvégén volt az első sétám. Már akkor látszott rajta, hogy igazán kedves, barátságos, mozgékony kutya, amit a verseny után még inkább megerősített. Az utazást mindhárom kutya érdeklődéssel viselte, lelkesen kukucskáltak ki az autók ablakaink, figyelve a változásokat, hogy mi is fog történni. A helyszínre megérkezve parkolás, átöltözés után rajtszám felvétel és
orvosi vizsgálat következett.
A kötelező adminisztráció után odaálltunk a rajt közelébe, és vártuk a kezdésünket. És elindultunk. Az első akadály rögtön a rajtnál volt, 3-4 méter hosszan egy fél méter magas szalagfüggöny alatt kellett átmászni, majd ezt követte a 13 km hosszú, rettentően meredek
emelkedőkkel, lejtőkkel és 27 akadállyal (hordócipelés, hernyón, kutyaházon átmászás, több sáros, vizes árok, patakban futás,) tarkított táv. A teljes út alatt a kutyák érdeklődéssel, lelkesedéssel álltak neki a feladatoknak, és ha „unalmasnak” érezték a pályát, akkor ők gördítettek további akadályt elénk: a kb. 4-5 méter hosszú henger közepén Rapid úgy döntött, hogy visszafordul, mert úgy gondolta viccesebb, ha beragadnak a közepén; Okoskának nem volt elég a séta a vége felé, úgy döntött letér a kijelölt útról és egy elegáns szökkenéssel beugrik a málnabokorba, kizökkentve a társát a megszokásból. A lendület, a versenyszellem mind a három kutyát vitte előre még akkor is, ha az egyes akadályok számukra eddig ismeretlenek voltak. Az első vizes akadálynál eldöntöttük, hogy szép lassan megyünk bele, nem ismerve, hogy milyen mély és a kutyák hogy reagálnak. Természetesen, amit mi elterveztünk, nem úgy alakult. Báró a verseny hevében gondolkodás nélkül ugrott bele az első vizesárokba, a kényelmes megmártózás élményét elvéve Csabitól. Ahogy haladtunk előre, jöttek szépen sorban az akadályok, könnyebbek és nehezebbek, emelkedők, lejtők, a kutyákban a tettrekészség mit sem csökkent, készséggel és lelkesedéssel álltak neki minden akadály teljesítésének. A célban mindenki örömittasan megpihent, frissített, majd készülődtünk hazafelé. Az utazás visszafelé csendesen, pihenéssel, a boldogság jóleső érzésével telve telt.
A verseny hihetetlen emlékekkel tette gazdagabbá az életünket, bátran mondhatom, hogy a kutyákét és a mienkét egyaránt. Az együtt küzdés, a közös izgalom, a szavak nélküli egymásra hangoltság összehozott minket, és valóban, hat láb, két szív és egy büszkeség, amit ez a nap adott mindannyiunknak.

Reni


Fotók: HDR Press

A Tetszik gomb eléréséhez sütik engedélyezése szükséges.

Megosztom a Facebookon